| E90 billentyűcsere - vagy nem? |
|
| Írta: seboka | |
| 2008. február 07. 23:25 | |
Reméltem, hogy ebből a történetből hír lesz, de nem úgy alakultak a dolgok, legyen inkább blog. A neten megjelent v2-es E90 házról már írtam, mert szerintem sokan várják az E90 tulajok közül, hogy a belső billentyűzet ne hagyjon nyomot a kijelzőn.Az E90 kommunikátort kb. 1 éve mutatták be Barcelonában és fél éve dobták piacra. Az egyik legerősebb fóruma van a PDAplus-on, ide gyűlnek általában a symbianos S60-as felhasználók. (májkel ilyenkor mindig azt mondja, hogy annak a gépnek van pörgős topikja, amivel a gondok vannak. )A FW frissítés előtt a gyártás (és ezzel együtt a forgalmazás is) leállt egy időre. Először tavaly voltam a szervizben, ahol kértem, hogy oldják meg a kijelzőn megjelenő gombnyomokat és javítsák a hangszórót, ami időnként recsegett (nemzetközi fórumokon típushibának minősített jelenség). A nyiszogó házat is kértem, hogy nézzék meg, ezt a hátlapnál nem sikerült javítani. A mikrofont megoldották, a kijelzőn továbbra is foltot hagyott a belső gombsor. Nem is lett volna ez annyira bosszantó, de ráadásul a képernyővédő fóliáim is lejöttek a szervizelés közben feltett kék védőfóliával. ![]() Az első szervizes esetben a Nokia telefonos ügyfélszolgálata javasolta, hogy menjek el a szervizpontba és küldessem el velük a készüléket a központi szervizbe, ott meg fogják csinálni az ismert billentyűhibát. Nem így történt. Második próbálkozásra a fent elmített telefon-treff.de német fórum képei késztettek. Annak a telefonnak a belső billentyűzete lapos. Valaki a fórumozók közül látni vélte ezt az új házat a budaörsi Media Markt-ban kiállított új készüléken. Nosza, hajrá, Nokia ügyfélszolgálat felhív, közlöm velük, hogy tudomásom szerint van új ház a készülékemhez. Közölték, hogy igen, tudnak róla, természetesen cserélik és vigyem be egy szervizpontba, ahol mondjam meg a kollégáknak, hogy küldjék a központi szervizbe. Meg is történt, múlt szombaton leadtam a telefont a következő hibalistával: 1 - 512 MBos kártya cserére szorul (nem lehetett még fényképezőgépben sem megformázni), 2 napot használtam, 2 - zsanérok lazák, a teljesen nyitott állásban elég jelentős a holtjátékuk, 3 - külső navigomb kopott, 4 - belső gombsor beleér a kijelzőbe, kijelzőt és gombsort cserélni kell. 5-10 munkanapot ígértek, csütörtökön jött is az SMS, hogy mehetek érte. Nézzük a listát! 1 - memóriakártya cserélve. 2 - zsanérok feszesebbek, de a holtjáték még mindig megvan. 3 - külső teljes billentyűzet cserélve. 4 - belső gombsor új, de nem a német fórumról ismert lapos billentyűzettel. Új és nagyobb gumibakok a belső kijelző két sarkánál. Kérdeztem a szervizes srácot, hogy hol lehet jelezni a munkalapon, hogy a hibák nem kerültek eltávolításra. Azt mondta, hogy a munkalapon ezt nem lehet megtenni, mert ők ezt feldolgozzák és archiválásra kerül. Az ügyfélszolgálaton tudom jelezni, ha valamivel nem vagyok elégedett. Holnap ezt meg fogom tenni. Lássuk a képeket! ![]() így néz ki a gombsor a német fórum szerint. ![]() Ilyen nyomokat hagyott a (már egyszer szerelt) gombsorom a kijelzőn. ![]() Az eredeti gombok. ![]() így néz ki az "új" billentyűzet, ezt kaptam ma kézhez... Mindenki döntse el magának, hogy egy ugyanolyan ház megéri-e a cserét. |
|
| Eddig megtekintve 3244 alkalommal | |
| Hozzászólások (13) | |
Cikkajánló: ![]() | |