Üdv mindenkinek
Kicsit kihalt ez a fórum, de leírom a történetem.
A telefonom szoftverfrissítése után eltűnt a magyar nyelv, mint írtam.
Mivel a készülékre "bolti" garanciát kaptam, ezért vissza vittem a boltba, ahol vásároltam.
Elmondtam a problémámat, az eladó átvette a telóm és odaadta a szervizesnek, hogy csinálja meg.
Mondták meg is várhatom, egy fél óra az egész. Türelmesen vártam, majd másfél óra múlva közölték, hogy ott kell hagynom
a telefont, mert nem tudnak elérni valami "szervert". Mondtam, inkább elviszem és máskor visszajövök, addig is használom.
Ekkor kiderült, hogy nem tudom elvinni, mert a telefont már nem lehet bekapcsolni se.
Szomorúan otthagytam, majd érdeklődtem hetekig, de nem tudták elérni azt a (számomra titokzatos) "szervert".
Egy hónap múlva elvitték valahová , mert valami rpg, rgb, nem tudom mit kell benne cserélni.
Még azt hallottam egyszer fél füllel, ahogy kérdezték a bolt szervizesétől, hogy nullásra csináltad, vagy egyesre?
Ezt sem tudom mit jelent, aki hozzáértő annak mondhat valamit, nekem nem sok jót

Azt sem tudom hová vitték, de ott sem tudták megjavítani, most már a harmadik helyen van a telefonom, másfél hónap
eltelt és már kezdik azt mondogatni, hogy "én szoftvereltem el", kicserélik az egész belsejét és fizetnem kell.
Mikor leadtam a telefont, tökéletesen működött, ott kapcsoltam ki, vettem ki a kártyát, csak a magyar nyelv hiánya volt az egyetlen problémája.
Most köteles vagyok én fizetni, vagy hogyan tudom bizonyítani, hogy nem én tettem tönkre??
Ők úgysem ismerik be.
http://www.nokia.hu/tamogatas/szerviz/warranty-verificationA Nokia oldalán van egy garancia ellenőrző lehetőség, ahová beírtam a sorozat számom és azt a választ kaptam, hogy a telefonom garanciális.
Történetem megírtam a Nokiának is, ahol utánajártak, de nincs a Nokia szervizben a telefonom.
Kíváncsi vagyok, hol buherálhatják szegényt, meg ha garanciális, miért nem lehet a Nokia szervizbe vinniük?
Mindenesetre saját káromon megtanultam, hogy csak garanciapapírral ellátott telefont szabad venni, amit vihetek bármely Nokia szevizbe.
Már lemondtam a telefonomról, veszek egy 72-est, (nem ott ahol ezt) és ha kész lesz valaha a 71-es, majd eladom

((
Elnézést, ha kicsit hosszú lett, de hátha más is tanul ebből.